fbpx

Hírek|

Bodrogkeresztúr Község Önkormányzata
Tisztelettel meghívja Önt kegyeleti Gyertyagyújtásra
A MÁLENKIJ ROBTRA ELHURCOLT ÁLDOZATOK EMLÉKÉRE

1944 végén a második világháború a végéhez közeledett, milliók számára az igazi megpróbáltatások azonban csak ekkor kezdődtek. A katonák és hadifoglyok mellett civilek (idősek, nők és gyerekek) százezrei vesztették el otthonukat, vagyonukat, szabadságukat. Sztálin parancsa alapján a Vörös Hadsereg katonai szervei 1944 novembere és 1945 áprilisa között mintegy 250-300 ezer polgári, civil lakost gyűjtöttek össze az akkori, úgynevezett történelmi Magyarország területéről, s hurcoltak el évekig tartó kényszermunkára a Szovjetunióba.

Többségüket hadifogolylétszám-kiegészítésként, míg közel 130 ezer embert kimondottan a német, illetve az elcsatolt területek Kárpátalján, Erdélyben, Felvidéken és a Vajdaságban a magyar származásuk miatt deportáltak.

A számunkra elképzelhetetlen életkörülmények, az éhezés, a nélkülözések, a járványok, a kíméletlen kényszermunka következtében a deportáltak mintegy harmada nem élte túl az ottani rossz körülményeket, a gyakran -30ºC hideget. Jeltelen tömegsírban nyugszanak az egykori munkatáborok, gyárak vagy a vasútvonalak közelében.

Hivatalosan jóvátételi munkának nevezték ezt az embertelen eljárást.

Az elöljáróságok által összeállított listák alapján két hétig tartó kis munka, oroszul „málenkij robot” hazugságával gyűjtötték össze az embereket. Ebből három-öt évig is eltartó kényszermunka lett. A Donyec-medence szénbányáiban, az uráli vagy a kaukázusi ipartelepeken, építkezéseken, fakitermelésben, kolhozokban kellett „jóvá tenniük” azt, amit el sem követtek.

  1. december 16-án Sztálin aláírta a hírhedt 7161. számú határozatot, melyet a szigorúan titkos 0060. számú parancs követett. A határozat többek között az alábbiakat rendelte el:

„…A Szovjetunióba történő munkára irányítás céljából mozgósítani és internálni kell Románia, Jugoszlávia, Magyarország, Bulgária és Csehszlovákia a Vörös Hadsereg által felszabadított területén tartózkodó valamennyi munkaképes németet – a 17 és 45 év közötti férfiakat és a 18 és 30 év közötti nőket.”

Bodrogkeresztúrból 1945. január végén 159 főt vittek el a “kis munkára”, akik névsora alább olvasható.

TISZTELETTEL ADÓZUNK!

Close Search Window
advanced-floating-content-close-btn
Adatkezelési információk
Bodrogkeresztúr

Sütik (cookie) kezelése

A cookie vagy süti jelentése: file-ok vagy információ darabkák, amelyeket internetes böngészője ment le honlapunkról és tárolja azokat az Ön gépén. Ezeknek a cookie-knak a segítségével ismeri fel a honlapunk anyagait tároló szerver számítógép a honlapunkra történő visszalátogatásakor, hogy Ön már járt a honlapomon.

A legtöbb internetes böngésző alapbeállításából kifolyólag elfogad cookie-kat. Ha úgy gondolja, átállíthatja böngészőjét, hogy a cookie-kat visszautasítsa vagy figyelmeztesse Önt arra, hogy cookie-kat küldtek az Ön gépére. Weboldalunk használ ilyen cookie fájlokat, egyes funkciók biztosítása érdekében vagy csupán kényelmi okok miatt. Az általunk használt cookie-k nem terhelik, lassítják és nem okoznak kárt az Ön számítógépében.

A cookie beállításokat utólag is módosíthatja a holnap bal alsó sarkában található fogaskerék ikonnal.

Részletes ismertető a sütik kezeléséről

Szükséges cookie-k engedélyezése

A szigorúan szükséges cookie-t mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat.

Ha letiltja ezt a cookie-t, nem tudjuk menteni a beállításokat. Ez azt jelenti, hogy minden alkalommal, amikor meglátogatja ezt a weboldalt, újra engedélyeznie vagy tiltania kell a cookie-kat.