fbpx

Keresztúr Nevű Települések Szövetsége

címer

2000-ben a Bodrog folyó kiöntött medréből és súlyos károkat okozott a partján elterülő Bodrogkeresztúr községnek. Ekkor a balatonkeresztúriak kezdeményezésére több Keresztúr nevű település sietett a károsultak megsegítésére. Ez a szomorú esemény adta az ötletet, hogy hasonló nevű települések alkossanak egy szövetséget, évente rendezzenek találkozókat, hogy megismerhessék egymást, ha kell segítséget nyújtsanak egymásnak a bajban. A kezdeményezést tett követte. 2000.-ben Balatonkeresztúron megrendezték a Keresztúr Nevű Települések I. Hazai és Nemzetközi Találkozóját. A második találkozón 2001.-ben Rákoskeresztúron megalakult a Keresztúr Nevű Települések Szövetsége. A Szövetség székhelye Balatonkeresztúr, elnöke a mindenkori balatonkeresztúri polgármester. Régebbi feljegyzések szerint a Kárpátmedencében közel negyven település viseli (viselte) nevében a “Keresztúr” szót. A legutolsó 2007. évi találkozón 25 település képviseltette magát, ebből 17 település a Szövetség tagja. Ezen a találkozón újabb két település jelezte csatlakozási szándékát a Szövetséghez.

További információ a Keresztúr Nevű Települések Szövetségének honlapján: http://www.kereszturiszovetseg.hu/

Murakeresztúr (Hu)
Balatonkeresztúr (Hu)
Hejőkeresztúr (Hu)
Kaposkeresztúr (Hu) 
Magyarkeresztúr (Hu)
Maroskeresztúr (Ro) 
Petrikeresztúr (Hu) 
Berekeresztúr (Ro) 
Pókakeresztúr (Ro)
Ráckeresztúr (Hu)
Rákoskeresztúr (Hu) 
Sajókeresztúr (Hu) 
Sarkadkeresztúr (Hu)
Sarkeresztúr (Hu)
Szilagyfokeresztúr (Ro)
Székelykeresztúr (Ro)
Tiszakeresztúr (Ukrajna)

Close Search Window
advanced-floating-content-close-btn
Adatkezelési információk
Bodrogkeresztúr

Sütik (cookie) kezelése

A cookie vagy süti jelentése: file-ok vagy információ darabkák, amelyeket internetes böngészője ment le honlapunkról és tárolja azokat az Ön gépén. Ezeknek a cookie-knak a segítségével ismeri fel a honlapunk anyagait tároló szerver számítógép a honlapunkra történő visszalátogatásakor, hogy Ön már járt a honlapomon.

A legtöbb internetes böngésző alapbeállításából kifolyólag elfogad cookie-kat. Ha úgy gondolja, átállíthatja böngészőjét, hogy a cookie-kat visszautasítsa vagy figyelmeztesse Önt arra, hogy cookie-kat küldtek az Ön gépére. Weboldalunk használ ilyen cookie fájlokat, egyes funkciók biztosítása érdekében vagy csupán kényelmi okok miatt. Az általunk használt cookie-k nem terhelik, lassítják és nem okoznak kárt az Ön számítógépében.

A cookie beállításokat utólag is módosíthatja a holnap bal alsó sarkában található fogaskerék ikonnal.

Részletes ismertető a sütik kezeléséről

Szükséges cookie-k engedélyezése

A szigorúan szükséges cookie-t mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat.

Ha letiltja ezt a cookie-t, nem tudjuk menteni a beállításokat. Ez azt jelenti, hogy minden alkalommal, amikor meglátogatja ezt a weboldalt, újra engedélyeznie vagy tiltania kell a cookie-kat.