fbpx

fülöp, Hírek|

Az elmúlt időszakban a nemzetközi fenntartható turizmussal foglalkozó szakemberek figyelmének fókuszába került a világörökségi Tokaj-hegyaljai településen, Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program. 

A projekt Fülöp, a gólya tragikus halála nyomán indult, aki több mint egy évtizeden át élt Bodrogkeresztúron télen-nyáron, végül viszont egy villanyvezeték okozta a halálát. Ez az esemény indította el a helyiek által vezetett kezdeményezést, amely során a légvezetékeket földkábelekre cserélték, miközben a villanypóznákat meghagyták, hogy kényelmes fészkelőhelyet biztosítsanak a gólyáknak.

Fülöp igazi közösségi szellemet teremtett, amely mára már évente megrendezett futóverseny formájában is tiszteleg előtte, továbbá létrejött a „Fülöp a gólya” vízi turisztikai tábor, és a Zöld Kör által kialakított Gólyavédelmi bemutatóhely, ahol környezeti nevelési programokat is szerveznek. A helyi természetvédelmi szakemberek napi statisztikákat készítenek a településen található gólyák számáról, a természetvédlemi értékek, Fülöp története, valamint a település gólyái pedig kiemelt figyelmet kapnak a település turisztikai weboldalán és településnéző alkalmazásában is.

A természetvédelemmel összekapcsolt turisztikai projekt részletes bemutatásra került a Global Sustainable Tourism Council 2025 január végén megjelent Destination Stewardship Reportjában, így a keresztúri projekt a világ minden országában a fenntarthatósággal foglalkozó szakemberek fókuszába került. A lapszám itt olvasható: https://www.gstcouncil.org/destination-stewardship-report-2024-vol5-issue2/ 

Emellett a projekt bekerült a világ hat legjobb projektje közé a Természet és Táj kategóriában a Green Destinations TOP100 Story Awards versenyén, így esélyessé vált, hogy március 4-én, az ITB Berlin keretében megrendezendő díjkiosztón akár a dobogó legmagasabb fokára állhasson a település és a borvidék menedzsment szervezetének vezetője.

Bodrogkeresztúr turizmusa számára óriási lehetőségeket jelent ez a természetvédelmet és turizmust összekapcsoló projekt, hiszen évek óta kiemelten fontos számunkra az öko- és aktív turisztikai programlehetőségek bővítése annak érdekében, hogy a bor mellett a természet legyen a település másik kiemelt vonzereje. Ezt szolgálja az is, hogy a településünk lehetőséget kapott arra, hogy Európa első fenntartható turisztikai portálján az elsők között jelenjen meg, ahol már azt is bemutathatjuk, hogyan támogatjuk a mindennapokban az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak elérését: https://i-dest.com/desztinacio/bodrogkeresztur

Close Search Window
advanced-floating-content-close-btn
Adatkezelési információk
Bodrogkeresztúr

Sütik (cookie) kezelése

A cookie vagy süti jelentése: file-ok vagy információ darabkák, amelyeket internetes böngészője ment le honlapunkról és tárolja azokat az Ön gépén. Ezeknek a cookie-knak a segítségével ismeri fel a honlapunk anyagait tároló szerver számítógép a honlapunkra történő visszalátogatásakor, hogy Ön már járt a honlapomon.

A legtöbb internetes böngésző alapbeállításából kifolyólag elfogad cookie-kat. Ha úgy gondolja, átállíthatja böngészőjét, hogy a cookie-kat visszautasítsa vagy figyelmeztesse Önt arra, hogy cookie-kat küldtek az Ön gépére. Weboldalunk használ ilyen cookie fájlokat, egyes funkciók biztosítása érdekében vagy csupán kényelmi okok miatt. Az általunk használt cookie-k nem terhelik, lassítják és nem okoznak kárt az Ön számítógépében.

A cookie beállításokat utólag is módosíthatja a holnap bal alsó sarkában található fogaskerék ikonnal.

Részletes ismertető a sütik kezeléséről

Szükséges cookie-k engedélyezése

A szigorúan szükséges cookie-t mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat.

Ha letiltja ezt a cookie-t, nem tudjuk menteni a beállításokat. Ez azt jelenti, hogy minden alkalommal, amikor meglátogatja ezt a weboldalt, újra engedélyeznie vagy tiltania kell a cookie-kat.