Bemutatkozás

Bodrogkeresztúr a Bodrog folyó jobb partján, a Zempléni hegységnek az Alföldre peremlépcsőkkel leereszkedő déli részén fekszik. A községtől mintegy hét kilométerre, délkeleti irányban emelkedik a közismert tokaji Nagy-Hegy, északkeletre pedig a Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet terül el a Bodrog és a Tisza közötti mocsaras síkságon. A terület geológiai felépítésében a vulkáni kőzetek játsszák a legfontosabb szerepet, mint a híres keresztúri építőkövet adó, könnyen faragható riolittufa. Lényeges talajalkotók még a pleisztocén korból származó lösz, mely mezőgazdasági szempontból jelentős, és az agyagos barnaföld, ami kiválóan alkalmas szőlőtermelésre.

A település könnyen megközelíthető a Miskolc-Szerencs-Sátoraljaújhely vasútvonalon, valamint a 37-es és a 38-as közutakon, melyek a község határában keresztezik egymást.

Bodrogkeresztúr címere

Bodrogkeresztúr címerén világoskék mezőben, zöld pajzstalpon egy hátrafelé néző bárány, mellső jobb lábával egy balra dőlő keresztes zászlót tart, tőle balra aranycsillag, jobbra arany félhold látható. A pajzson egy rostélyos ezüstsisak nyugszik, a takarók jobbról ezüst-vörös, a bal oldalon arany-kék színű. (forrás: magyarcimerek.hu)

 

Helytörténet

Bodrogkeresztúr területe az ősidőktől kezdve szolgál emberi lakhelyül. Ezt igazolják a különböző időszakokból származó régészeti leletek. Találtak itt a neolitikumból pattintott kőeszközöket, obszidián tárgyakat, a rézkorból rézkéseket és kettőshegyű rézárakat. Jelentősek a bronzból készült szerszámok, ékszerek, melyek alapján az 1880-as évek nagy hírű régésze, Hamper arra a következtetésre jutott, hogy Bodrogkeresztúron bronzkori öntőműhely működött. 1918-ban bukkantak a községtől nyugatra lévő Dereszla-domb keleti lejtőjén a “Dereszla kincse” néven ismert arany ékszerekből álló leletanyagra, mely az időszámítás előtti 1200. évből származik. Mindezek a leletek alapján a község területe “Bodrokeresztúri kultúra” néven vonult be a hazai és nemzetközi archeológia történetébe.

Arról, honnan kapta a község a nevét, sokféle vélemény alakult ki. Származtatják a Szent János nevét viselő keresztes lovagoktól, akiket kereszturaknak neveztek. Más vélemények szerint a név onnan ered, hogy a település egykor apátsági birtok volt és egyházát a Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel. Megint más elképzelések abból indulnak ki, hogy a község a XIV. század közepén az Aba nemzetség leszármazottainak, a Keresztúri családnak volt a törzsbirtoka. De a legegyszerűbbnek ható megfejtés sem elvetendő, miszerint az eredeti név “Bodrogkeresztút” volt. Bodrogkeresztúrról az első hiteles oklevél 1239-ből ered. Ebben említést történik egy várról, melyet valószínűleg a Tiszán átkelő tatárok 1241-ben teljesen elpusztítottak.

1411-től a község a tokaji váruradalom tartozéka. Urai között Garai Jánost, Brankovics Györgyöt, Hunyadi Jánost találhatjuk.
Bodrogkeresztúr 1456-ban cseh megszállás alá kerül, melynek Hunyadi János özvegye, Szilágyi Erzsébet vetett véget 1458 tavaszán. Az uradalom urainak sorában Mátyás király következett, aki azt Szapolyai Imrének zálogosítja el.

Az 1517-ben és 1520-ban lejegyzett urbáriumok már mezővárosként említik Bodrogkeresztúrt, melynek népessége meghaladta Tokajét. Egy 1567-es összeírás a törökök által elpusztítottnak tünteti fel a települést, de hamarosan újraépül, gazdasági-, társadalmi élete fellendül. A kulturális élet fejlődésére jellemző, hogy 1595-1617-ig Bodrogkeresztúrnak saját könyvnyomdája működött.
Érdekes történelmi adalék a település törvénykönyvének története. A kialakult és gyakorolt szokásokat, törvényeket rögzítették ebben a könyvben, ami 1604-ben a tizenöt éves háború során elpusztult. A bodrogkeresztúri vezetők és öregek 1607-ben emlékezetből újraírták, amihez meghívták a szomszédos városok (Tokaj, Tarcal) elöljáróit is.

A “kuruc-labanc” korszak alatt, Bodrogkeresztúr népe szenvedett a legtöbbet. A település helyzetéből adódóan – Tokajban labancok, Szerencsen kurucok tartózkodtak – állandó háborúskodás helyszíne volt. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc bukása után, Bodrogkeresztúr gazdaságilag kimerülve, kifosztva indult el a XVIII. századba. Ám a szőlőnek, a bornak és az itt élők szívós munkájának köszönhetően, sikerült a mezővárosnak újból talpra állnia.

1726-ban haszid zsidó telepesek érkeztek a városba, akikből komoly hagyományokkal rendelkező közösség alakult ki. Fokozatosan átvették a görög kereskedőktől a bor forgalmazását, és a szőlőművelés és bortermelés korszerűsítésében is nagy szerepet játszottak. A vallásuknak megfelelően elkészített “kóser” borok tovább növelték a város hírnevét. A zsidó közösség kiemelkedő tagja volt a keresztények által is messze földön elismert és tisztelt csodarabbi, Reb Steiner Saje, aki 1925-ben hunyt el Bodrogkeresztúron.

Bodrogkeresztúr közel 140 évig tartó legnyugalmasabb időszaka, az 1848-49-es szabadságharccal ért véget. Noha Klapka György kétszer is győzelmet aratott a császáriak felett ( 1849. január 22-én Bodrogkeresztúron és január 31-én Tokajnál), 1849. június 28-ai győzelmük után a cári csapatok feldúlták és kifosztották a környék mezővárosait, köztük Bodrogkeresztúrt.

A szabadságharc bukása után a településen húzta meg magát Eötvös József, az első felelős magyar kormány vallás- és oktatásügyi minisztere, és a legenda szerint itt írta Karthausi című regényének egy részét.

A bodrogkeresztúri csata

1849. január 23-án a bodrogkeresztúri, bodrogkisfaludi és tarcali honvédek fényes győzelmet arattak az osztrákok fölött, akik Schlick Ferenc generális vezérlete alatt a Tiszán szerettek volna átkelni, hogy a Debrecenben tanácskozó országgyűlést szétszórják. Persze hogy nem engedték a mi ősapáink! Szembeszálltak velük! Klapka György a fiatal tetterős h. ezredes volt a vezérük. A sereg a 9. zászlóaljból, két lovas századból, mintegy tízezer emberből és harminc ágyúból állott. Klapka a rendbe szedett csapatot Báthori Schulcz Bódog, Desewffy Arisztid, Bulharyn dandárjához tartozott 300 főnyi lengyel légió is, amelynek a hős Thworniczki volt a parancsnoka. 1849. január 22-én Tarcalnál a Terézia kápolna magaslatán támadott az osztrák. Olyan sűrű köd terjengett, hogy alig lehetett látni, egy-két lépésnyire. A nagy ködben még a keresztúri temető sírköveit, a halottakat is meglövöldözték, mivel azt gondolták, hogy ott tanyáznak a magyarok. Az osztrákok a magaslat megszállását a lengyel Fiedlerre bízták. A magyarok viszont Thworniczki lengyel csapatát küldték, hogy e fontos helyet elfoglalják. Egy időben érkezett a két csapat a hegyre, ahol a két vezér egymást felismerve mindkettő zavarában „fegyvert lábhoz”-t vezényelt. Ugyanekkor hatoltak fel a magaslatra a borsodi honvédek is, akik először árulásra gondoltak, s oroszlánmódra vetették magukat az osztrák csapatra, amit a magához térő Thworniczkivel együtt elfoglaltak. „Győzött a magyar! Futott az osztrák!”

Másnap, január 23-án Bodrogkeresztúr támadták meg az osztrákok, hogy a tegnapi csorbát kiköszörüljék. A csata Bodrogkisfaludon kezdődik. Ugyanis Schlick főhaderejével a Bodrogkisfaludon székelő 43. horvát gyalogezredre vetette magát. Ámbár a honvédek hősiesen küzdenek, vezérük a bátor, de vigyázatlan Kálnoky őrnagy elesik, s így a csapat felbomlik. A sereg egy része elhull, másik megsebesül, harmadik fogságba esik, s a negyedik része húzódik vissza nagy rendetlenségben Keresztúr felé. Schlick tehát akadálytalanul nyomulhatott Bodrogkeresztúrba, és az úgynevezett Sörházba fészkelte be magát. A Szegilongon és Olaszliszkán elhelyezett Schulcz-dandár azonban gyors iramban behatolt Bodrogkeresztúrba. A rettenhetetlen bátorságú őrnagy rövid időn belül intézkedik. Tudja jól, hogy ettől függ a csata sikere. A 20. zászlóalj egyik századát Bodrogkeresztúrban a település közepén tartalékként elhelyezi. A másikat a község végső házaiban és különösen a Sörházba befészkelődött ellenség ellen rohamra küldi, amely négy rohamoszlopba fejlődött. A jobb szárny egyik szakasza a Bodrog jegén, az ellenség háta mögé igyekezett. A bal szárny egyik szakasza a száraz malom irányából a Sörház nyugati oldala felé nyomult, ahonnan most a vasút állomástól az országút a községbe fut. Hegymegi obel2Samu, a mádi születésű főhadnagy a Fő utca felől rohamozta meg a sörházat. Ugyanekkor a Felső utca felől (akkori Borház utca) Karsa Ferenc indított támadást a szakaszával. Nyolc óra véres csata után, és Dan Miguel csapatának támogatásával, akik a tokaji út felől érkeztek, végül sikerült elfoglalni a Sörházat. Az osztrák hadsereg megfutamodása után a nagy ködben Dan Miguelék a Szerencs-Újhelyi országútnak vették az útjukat, a honvédek pedig Bodrogkisfaludnak, mindkét csapat az ellenség képzelt visszavonulási irányába tartott. Bodrogkisfaludon az osztrákok éppen az ütközet kezdetén zsákmányul ejtett fegyverek, élelmiszerek elszállítása körül szorgoskodtak. Midőn azonban a honvédek odaérkeztek Schlick katonái nagy hirtelen kereket oldottak. A honvéd rohamcsapat pedig estefelé a 43-dik szakaszból foglyul esettekkel, három szekér bor, kenyér és szalonnából álló élelmiszerrel és egy nagy szekér fegyverrel a lakosság leírhatatlan örömétől és lelkesedésétől kísérve Bodrogkeresztúrba bevonult.

Este azután a jó vacsora elfogyasztása közben, míg a zászlóalj orvosa, Lengyel Endre doktor a sebesültekkel egymaga a kimerültségig fáradozott, azt is megtudták a győzelem mámorától sugárzó arcú honvédek, hogy a jóízű étel az osztrákoknak volt megrendelve. Mikor ez a jókedvű katonák tudomására jutott, még nagyobb étvággyal kezdtek hozzá annak elfogyasztásához. Ennek a csatának a dicső emlékét hirdeti az egyik borospince homlokzatába fúródott ágyúgolyó, továbbá az állomás mellett díszelgő honvéd emlékoszlop.