Tóth Tamás Antal gondolatai
Január elsején Májer József polgármester felszólított, hogy mondjam el, miért jó keresztúrinak lenni. Akkor két érzés volt bennem: az egyik, hogy ezt még sosem fogalmaztam meg így, a másik, hogy talán nem kell ezzel terhelni az összegyűlt ünneplő közönséget. De ha már így megfogalmazódott a kérdés, hát legyen rá válasz is.
Néhány éve kezdődött, amikor először jártam a faluban. Azt nem mondom, hogy szerelem volt első látásra. Egyre több embert ismertem meg, előbb borászokat, aztán másokat is. Noszogattak, hogy jó itt élni, költözzünk ide. Voltam többször táncházban, és mindig olyan jó volt, hogy visszavágytam ide. Aztán azt mondtam életem párjának: legközelebb együtt megyünk. Két éve volt, amikor a Mikulás táncházba együtt elmentünk. Miskolctól olyan köd volt, hogy az orrunkig nem láttunk. Ha valaki ezt szépnek találja, biztosan lehülyézem. Persze késtünk, mert csak lassan tudtunk jönni. Szerencsére volt helyünk, Molnár Péterék gondoskodtak róla. Tulajdonképpen azt is mondhatnám, ha egy embert kellene megnevezni, hogy Péter volt mindennek az okozója, ő volt, aki legjobban kapacitált, hogy költözzünk. Szóval, megérkeztünk a táncházba, mint írtam, kicsit késve, de nem lekésve semmiről sem. Aztán néhány pohárka bor után kimentünk sétálni egyet. Ahogy kiléptünk párommal a faluház ajtaján, a ködös bár, de szépen karácsonyiba öltöztetett faluba, akkor dőlt el minden. Csak annyit mondtam, talán a bornak is köszönhetően, hogy: „Nézd meg, milyen gyönyörű, nincsen még egy ilyen utca a világon!” Mondom, lehet, hogy köze volt ehhez a bornak is, de a mai napig erről így gondolkodom, hogy nincs még egy ilyen utca, nincs még egy ilyen falu, ami ennyire össze tud fogni, ha kell.
Hogyne lennének hibák? Persze, hogy vannak. De ez a közösség, akik itt élnek, egyben egyetértenek: ez a világ legszebb faluja, a legélhetőbb. Ha röviden kellene válaszolnom a polgármesternek, hogy mit jelent ez a falu nekem, nekünk, akkor egy szóval is megmondhatom: otthon. Itt vagyunk otthon. Többet tudunk erről a településről, mint azokról a helyekről, ahol eddig éltünk, és ez lehet, hogy azért van, mert korábban a rádiós mikrofon mögé bújva igyekeztem megismerni a történet a helynek, az itt élőknek. Lehet. Nem tudom. De ez lett az otthonunk, és azt szeretnénk, ha akik itt élnek, mindenki így érezné, hogy itt otthonra lel. Kedvesemnek nem volt munkája, amikor ideköltöztek, én még maradtam a fővárosban, mert munkám odaköt. Kriszta előbb Tokajban próbált szerencsét, de gyorsan kiderült, ott nem érzi jól magát. Ekkor jött Kalocsai László, a Dereszla vezetője, aki odahívta, hogy együtt csinálják meg a Keresztúri Estéket. Megvallom, nem hittem benne, hogy itt, a kis zempléni falucskában egy ilyen gondolat majd jó talajra hullik. Tévedtem. Nem számítottam sikerre, sőt inkább gondoltam volna, hogy ez a gondolat gyorsan elbukik. De bebizonyosodott, hogy van itt helye a kultúrának, a színháznak és a zenének is. Krisztám otthonra lelt a faluban, a munkahelyén pedig egy új családra.
Úgy négy éve kezdődött minden, akkor ismerkedtünk meg Bárdos Sacival, Molnár Péterrel, Kalocsai Lacival és még sok helyivel. Aztán megszerettem, megtetszett, ide akartam költözni. Eleinte a Kossuth rádiós mikrofonommal jártam a falut, aztán egyre személyesebb lett az ügy. Majd ideköltöztünk. Nem telt bele egy év, és mára minden megváltozott. Ma, ha bemegyek a vasboltba, akkor nem Tóth Tamás vagyok, hanem „csak” Kriszta férje. Olyan iramba lett itthon otthon, hogy mára „csak” az oldalborda vagyok Kriszta mellett. Eleinte rosszul viseltem ezt, de aztán rájöttem, hogy így sokkal könnyebb lesz nekem otthonra lelni Bodrogkeresztúrban, mert, ha őt elfogadja a közösség, akkor könnyebb lesz majd gyökeret eresztenem.
A lényeg, amit a polgármester kérdezett, hogy miért jó keresztúrinak lenni, arra nem tudok érzelmek nélkül válaszolni. Hiába mondanám, hogy óriási növekedési lehetőséget látok a helyi turizmusban, mert bár igaz, de nem ezért szeretek itt lenni. Hiába mondom, hogy ha összefogunk, mi lehetünk a térség motorja, a központ, mert bár ezt is gondolom, de nem is ez, ami miatt szeretek itt élni. Ahogy átlépem a falu határát jelző táblát, minden gondom elszáll, minden problémát kívül hagyok, mert amikor megérkezem, amikor áthajtok a síneken, akkor tudom, hogy itthon vagyok!
Tóth Tamás Antal
